Egy érdekes, angol nyelvű 1920 - as kiadású, régi szakácskönyvet vettem valamikor 10 éve Bangkokban a Chatuchak piacon. Meglepődtem, amikor felfedeztem benne azt, hogy hogyan is főzték az 1900 - as évek elején Európában a feketet kávét. Nem tudok titkot tartani, kényszert éreztem, hogy megosszam veletek. A hozzávalók mennyiségét nézve, ez egy nagyon híg kávé lehetett. Nagyon gondolkodok azon, hogy kipróbálom, nektek is ajánlom.
Hozzávalók:
6 teáskanál őrölt kávé
6 csésze forró víz (másfél liter víz, ha 1 csészét 2.5 decinek vesszük)
1 tojás
1 csésze hideg víz
Csipetnyi só
Elkészítés:
Egy kávéfőzésre vagy tea főzésre alkalmas kannát állítsunk forró vízbe, vagyis a kannát vízben melegítsük fel. Tegyük a kávét a kannába, adjunk hozzá egy csipet sót, és 1 csészényi tojásos vizet.
Keverjük jól össze, és adjuk hozzá a forrásban lévő víz felét (3 csészét). Három percig hagyjuk forrni, ázni, majd adjuk hozzá a maradék három csésze forró vizet.
Tartsuk forrón 10-15 percig, szűrjük le, és öntsük ki kávéscsészékbe. A maradékot tegyük hideg helyre, vagy hűtőbe, de minél előbb igyuk meg. Ha hidegen isszuk, tehetünk bele néhány evőkanál tejet, de akkor már nem paleo.
Megjegyzés: Tojásos vizet úgy készítünk, hogy egy tojást alaposan felverünk, közben ráöntünk 1 csészényi hideg vízet.